RR - Fájdalom 3 скачать в хорошем качестве

RR - Fájdalom 3

Dalszöveg: Próbáltalak szeretni, de te mindig mást kerestél, én szívvel adtam, te csak játszottál a testtel. Minden nap küzdöttem, hogy maradj, hogy érezz, de nálad a szerelem mindig csak időtöltés, nem létezés. Ott voltam, mikor mindenki ment, de te akkor is mást hívtál, ha fájt a csend. Én a lelkemet tettem eléd, te meg a büszkeséged mögé bújtál, mint egy fal mögé. Nem haragszom már, csak üres lettem, mint egy kihűlt ház, amit régen benépesített a szerelem. És most csak ülök a múltam romjain, hallgatom, ahogy a szívem halkabban dobban, mint tegnap. Ez már csak fájdalom, nem szerelem, nem remény, csak puszta rom. Próbáltalak szeretni, de hiába, minden könnyem elpazarolt vágyra. Te mindig mást akartál, én csak maradni, te meg szállni vágytál. És most, hogy elmentél, maradt a csend, és én már nem tudom, ki vagyok nélküled. Az élet megtanított félni, nem hinni, mert ha szeretsz, akkor veszítesz, ez a törvény itt. A múltam egy film, amit ezerszer végignéztem, de mindig ugyanott sírok el benne, ugyanott égek el. A szívem már nem hisz a szép szavakban, mert minden „örökre” csak pár napig tart manapság. És én még próbáltam tisztán adni, de te a koszban láttad a csillogást, nem bennem, hanem bárkiben másban. Elhittem, hogy ha küzdök, van értelme, de az élet csak nevetett rajtam csendbe’. Mert nem az nyer, aki őszinte, hanem aki hideg tud lenni, mikor a másik ég belül. Nem tudom, hányszor próbáltam elfeledni, de minden éjjel visszaránt a gondolat, hogy lehettél volna te az igazi. És mikor álmodom, néha még hallom a hangod, de felébredek, és csak a hideg párnát markolom. A múlt nem enged, csak lassan öl, mint mikor víz alá nyomnak, és elfogy a levegő. Nem kiabálok már, csak hallgatok, mert a fájdalom néma, csak belül ordít hatalmasat. Az élet megy tovább, de én nem vele, mert bennem minden megállt azon az estén, mikor elmentél. Nem utállak, csak sajnállak, mert amit én éreztem, azt te sosem fogod igazán megtalálni senkiben. Én hittem bennünk, még mikor senki se, de a szerelem nem két emberé volt, csak az enyém lett végül. És most csak ülök a csendben, a szívem temető, minden sírban egy ígéret, amit megszegtél te. Már nem tudom, ki vagyok, csak egy árnyék, ami túl sokszor elbukott. A zene az egyetlen, ami még beszél hozzám, mert az legalább őszinte – nem hagy el, csak hallgat rám. Ez már csak fájdalom, nem szerelem, nem remény, csak puszta rom. Próbáltalak szeretni, de hiába, minden könnyem elpazarolt vágyra. Te mindig mást akartál, én csak maradni, te meg szállni vágytál. És most, hogy elmentél, maradt a csend, és én már nem tudom, ki vagyok nélküled. Ha egyszer újra találkozunk, nem lesz bennem harag, csak kimerült nyugalom. Mert amit adtam, az igaz volt, de a világ hamis lett, és vele minden álom. Fájdalom… már nem kiabál, csak suttog bennem, mint egy árnyék, ami mindig ott lesz mögöttem. Nem várok több csodát, mert megtanultam: aki túl sokat szeret, az mindig magára marad.