Megjártam a Don-kanyart скачать в хорошем качестве

Megjártam a Don-kanyart

Dr.Somorjai Lajos harctéri naplója. Felolvassa: Seress Zoltán A Somorjai Lajos életét meghatározó, maga szabta négy alapelvhez: őszinteség, jóindulat, intelligencia és szorgalom, bízvást hozzátehetjük ötödikként: emberség. Sohasem hangoztatta, de mindenkor meghatározta cselekedeteit. A fronton is, életveszedelemben is, társulva a hippokratészi eskü szellemével. Orvosként is ember volt: egyformán gondjaiba vette az orosz hadifoglyot és a lezuhant német pilótát, magyar túlélőt keresett a holtak között a partizánok járta erdőségben, mert „az orvosnak az kötelessége”. Katonaként is ember maradt: nem bántotta, futni hagyta a fegyvertelen ellenséget, s örült, hogy jót tett vele. És emberként is igazolta humánumát a körülötte dúló embertelenségben: megindult a lelke a halálra ítélt, élő pajzsként fogva tartott oroszok és az elgyötört zsidó munkaszolgálatosok láttán, s párás szemmel hallgatta a súlyos sebbel a műtőasztalán fekvő, családját szólító magyar bakát, miközben bátorította, pedig tudta, hogy menthetetlen. Mindennél jobban ragaszkodott feleségéhez és gyermekeihez. Már-már követelve óhajtotta a szeretetet, mert az jelentette számára az egyetlen kapaszkodót a túléléshez a végletekig elfajult világban. S amikor testileg-lelkileg meggyötörve kikerült az urivi hídfőcsata poklából, az első simogató szóra feladta érte a házastársi hűséget. De később nem szégyellte megvallani gyengeségét. Gyakorlatias gondolkodása és tisztánlátása nemcsak reménytelennek tűnő helyzetekből mentette ki, hanem képessé tette átfogó katonai és politikai összefüggések felismerésére is. Már 1942 nyarán, a 2. magyar hadsereg doni katasztrófája előtt látta, hogy Hitler nem nyerheti meg a háborút, főként nem az oroszok ellen. A magyaroknak pedig semmi közük hozzá, valamennyien eszközök és áldozatok az idegen célok oltárán. Latolgatta hazája sorsát: vajon szerbek, oroszok, esetleg angolok szállják-e meg a vereség után?