Attila Isten Ostora - dalszöveg, Kun J. Attila скачать в хорошем качестве

Attila Isten Ostora - dalszöveg, Kun J. Attila

A puszták pora szállt a szélben, Lovak dübörögtek mély zenében. A hun reflexíj feszülten szólt, S Európa félelemben volt. Róma falain remegtek az árnyak, Tudták jól: a vihar nem várhat. Imádkoztak: „Hunok nyilaitól ments meg, Isten!” — Mert a lovon futó szél volt fegyverük minden. A steppe népe hódított, s birodalmak dőltek össze. Mondták róla: Attilát az ég küldte, Ítélet súlya volt nézésébe’. S ahol megjelent, térdre hullt a rend, Amit erősnek hittek, porrá lett hirtelen. Attila – Isten ostora, Nyílvihar zúgott útjaira. A hun tűz él még a magyar szívben, Ősök hangja szól át az idők mélyén. Attila, vezér — legendád marad, Ég és föld ma is visszhangot ad. Eljött az éj, mikor Ildikó lett a pár, A germán nő, ki békét hozott már. Bor illata ringott a sátor falán, S lágy csend hullt rájuk az éjszakán. A nászéj mélyén azonban titkon várt a végzet — Hajnalra minden fény kihunyt: a vezér szíve pihent. A krónikák írják: vérzés vitte el, nem árulás, Nem tőr — csak a végzet zárta le a földi utazást. Ildikó könnye hullt a porra, A sereg állt némán, zokogva. A puszták ura indult messzire, Sötétebb lett a föld nélküle. Attila – Isten ostora, Nyílvihar zúgott útjaira. A hun tűz él még a magyar szívben, Ősök hangja szól át az idők mélyén. Attila, vezér — legendád marad, Ég és föld ma is visszhangot ad. Vas, ezüst, arany koporsó zárta, Tisza medrét elterelték rája. A sírásók többé nem jöttek vissza — Így őrizte őt a hun törvény titka. A szél ma is hozza a vágtató lovak neszét, Mintha a vezér járná újra a földek szélét. Attila él, míg a magyar beszél, A hun tűz bennünk tovább zenél. Isten Ostora nem hull porba le — Vihar marad, mely velünk él tovább.