Csernicskó István székfoglaló előadása (2023.03.13.) скачать в хорошем качестве

Csernicskó István székfoglaló előadása (2023.03.13.)

0:00 | Intro 0:21 | Köszöntő: S. Varga Pál, az MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya elnöke 1:15 | Csernicskó István munkásságát méltatja Tolcsvai Nagy Gábor nyelvész, az MTA rendes tagja 18:44 | Csernicskó István előadása "Hogyan kreáljunk nyelveket? A nyelvpolitika mint a nemzetépítés és identitáskonstrukció eszköze" címmel 1:09:46 | Oklevélátadás Nyelv és nyelvjárás (nyelvváltozat) elkülönítése nem könnyű feladat. Az ugyanis, amit laikusként homogénnek érzékelünk, és „nyelv”-nek nevezünk, valójában egymással szoros kapcsolatban lévő, ugyanakkor folyton változó és változatos egységek bonyolult összessége. „A NYELV” tehát nem létezik, csak nyelvváltozatok vannak, amelyek maguk is változatosak, és változnak: nyelvi elemek olyan halmazai, amelyek összességét valamilyen általánosítás, absztrakció és kategorizálás alapján nyelvként azonosítunk. Egy beszélőközösség nyelvi repertoárja tartalmazhat több nyelvet is, amelyek – természetesen – szintén változatosak. A nyelvi repertoár egy meghatározott területen használt elemeit sorolhatjuk egyetlen nyelvhez, de akár két vagy több nyelvhez is. Azokon a területeken, ahol a nyelvi repertoár elemeit több, egymással Ausbau-viszonyban álló nyelv kodifikált és sztenderdizált autonóm változatai között osztják meg, vita alakulhat ki arról, hogy a nyelvi repertoár egyes elemei melyik autonóm változat hatóköre alá sorolhatók. Az előadás azt mutatja be, hogy az északi szláv dialektuskontinuum mint folyamatos nyelvi repertoár elemeit milyen (nyelv)politikai érdekek alapján kategorizálták, és sorolták hol egyik vagy másik, időnként pedig egyszerre több különböző autonóm dialektus alá a 20. század első felében. Az elemzés időbeli kerete az 1919 és 1944 közötti időszak, a vizsgálat térbeli kereteit pedig a mai Kárpátalja területe adja (a további dialektuskontinuumok felé tett rövid kitekintés csupán árnyalja a képet). Az előadás bemutatja, hogy a nyelvi repertoár elemei korántsem szerveződnek elkülönülő, önálló egységekké, amelyeket „nyelv”-ként azonosítunk, és az északi szláv dialektuskontinuumot nem nyelvi/nyelvészeti, hanem társadalmi, történelmi, kulturális és politikai tényezők kombinációja alapján kidolgozott, autonóm sztenderd változatok tagolják diszkrét kategóriákként értelmezett „nyelvek”-re. A meghatározott idő- és térbeli kereteken belül konkrét példákkal igazolja, hogy az államhatárokkal ellentétben a nyelvi határok egyáltalán nem élesek. Az előadás konkrét példák segítségével szemlélteti, hogy a nyelvpolitika – a hatalmat birtokló elit stratégiai céljainak megfelelően – hogyan manipulálja a verbális repertoár elemeinek nyelvekbe szervezését, és ez milyen hatással lehet az adott nyelveket/nyelvváltozatokat beszélők identitására, az államszervezésre, nemzetépítésre. Az előadásból kiderül tehát, hogy a nyelvpolitika – a klasszikus definíciókkal szemben – sokkal több, mint a nyelvhasználat szabályozása. A nyelvpolitika – nyelv és nemzet, nyelv és identitás, nyelv és államiság szoros kapcsolatából adódóan – ideológiai tartalommal átitatott fogalom. A nyelvpolitika így a nyelvhasználat, a nyelvi folyamatok és a nyelvről alkotott elképzelések olyan szándékos, politikai céloktól vezérelt, ideológiailag determinált befolyásolása, amely elősegítheti bizonyos, nyelvileg (is) meghatározható csoportok politikai, társadalmi, gazdasági és/vagy kulturális dominanciájának megszerzését és újratermelését, a nyelvi és társadalmi hierarchikus viszonyok megerősítését vagy átalakítását, továbbá meghatározó szerepet játszik a nyelvi repertoár elemeinek besorolásában, kategorizálásában is. Vagyis a nyelvpolitikának meghatározó szerepe lehet abban, hogy a verbális repertoár elemeit hogyan tagoljuk nyelvekre, és milyen nyelveket különítünk el, ennek minden következményével. Amikor nyelv, nemzet és állam a politikai és ideológiai viták tárgya, erről nem feledkezhetünk meg. #nyelv #nyelvpolitika #tudomány