Kovács Ábel - Kisded скачать в хорошем качестве

Kovács Ábel - Kisded

A kép Andrei Tarkovsky "Iván gyermekkora" című filmjéből származik. Kisded Járni se tudsz, már szaladna fényed, Támaszul a földet megérinted, Így növekedik kisded-merészséged, Míg igaz édenképet morzézik lényed. Titokőrző tekinteted végre Lehelyezed egy víg pad szélére, S kiságyadba sűrű nap végére Hazatérsz álomszépítő mesére. Ébredésed harmathozó csoda, Egy szó, felcsendülő örömóda Fenti terv hálateli hírmondója, Hogy ily küldöttet kapott ajándékba. Kapuit hívogatón kitárod Az elfeledett világnak, várod, Hogy önrabszolga meglássa mosolyod, S elítéltet szólító szempárod. Vendégszállód nem ismer megvetést, Hisz nem kapott még bűnszínű festést, Létével zengi a királyi jelzést: Csak gyermekként nyertek újjászületést. Az amfiteátrum padján ültél, A nagyok játszottak, te figyeltél, Liliomként a fűben díszelegtél, Bátyádra lestél, kit meg is öleltél. Apád vállára hajtottad fejed, Anyád arcát simogatta kezed, Elestél, szülői vigaszt sírt sebed, Ám muszáj volt ismét útnak eredned. Már félsz nélkül repültél a hintán, Hol nevetésed az égi prizmán Megcsillant, s a kedvenc macid után Nyúltál, mi ott pihent dadusod karján. Fehér székre kerültél egyedül, Türelmesen vártál, míg csendesül A kattogás, majd szégyentelenül Eláztattad apád arcát emlékül. Cumis körben anyád mögé bújtál, Senki se tudhatta, mire vágytál, Hogy fülébe szerényen mit is súgtál; Csak egy darab karamellát kívántál. Fényképeket kértél örök-ifjú, Csodacsillagkép, s élethangú Mesefölded levendulaillatú Volt, te auroraidéző tanú. Anyád ölében elszenderülve, Szívét csiklandozta hajad fürtje, Beszélgetett, miközben nyugtod leste, Hűségcsókját koronádra lehelte. Szemeitekből oly hála áradt, Szülők, kik előtt ily csoda támadt -, Mitől az enyém rögvest könnybelábadt, S összevart szívem imára virradt: „Köszönöm, ó Atyám, hogy szereted, Egyetlen hajszálát sem felejted, A világtalant így emlékezteted – Nem kell a világ, nagyobb kincs egy kisded.