Manja Ristić - Purpurna vresišta (field recordings) (album, 2025) скачать в хорошем качестве

Manja Ristić - Purpurna vresišta (field recordings) (album, 2025)

Az óév utolsó és az új esztendő első napján egyaránt lesétáltam a kisváros mellett húzódó tóhoz, és zenei 'field recording' (természetben rögzített) hangokat választottam, miszerint a kezdetekben meditatív, lelassító, átszellemült albumokkal köszöntöm az első napokat. Mindez azonban ahhoz is kivételes minőségű fonálként szolgált, hogy amit az ünnepekben letettem, azt frissen fel is tudjam venni, és tovább tudjam hordozni. Jelen hangokban nincs direkt magának követelő, középponti meghatározó részlet – búgó hangok a semmiből, továbblehelve a mindenbe. Csendes órákon hallgasd, amikor szeretteid nyugovóra tértek, de teljességedben további utazásaidra már el nem kísérnek. Látják, értékelik, tapasztalják mindennapi valód – de benső lényedhez már nem férnek hozzá –, vagy csak egyszerűen egyedüllétedben és szentségedben hagynak. Leszületők vagyunk, de csak bizonyos ponton kapcsolódunk. Amikor együtt vagyunk, ezek a pontok hangsúlyba kerülnek – de ezután újra tiéd a végtelen éj, és akkor újra felfedezni térsz. Keresni egy olyan térbe, amely épp oly veszélyeket rejt, de olykor segít megtalálni a teremtett rendet, ahol minden tárgynak és a rálelt helyének jelentősége van. Ez a te metafizikai átlényegülésed. Manja Ristić jelen megjelenésén, a Purpurna vresišta-n ehhez ad inspirációt és háttérzenét. A hangok azonban kiváltképp fontosak, és pontosan azon a ponton varázsolnak, amikor távolabb kerülnél tőle. Lehetséges, hogy tükröz valamit a fekete lyukak megfejthetetlen rétegeiből, de én szívesebben hivatkozom arra, hogy az emberi lét rejtelmeit zárja egyszerű, de ragyogó dobozkájába. A hangok visszacsalogatnak – örvényt kavarnak, de meg is mentenek belőle. Segélykiáltás és ápoló angyalhad: segítségedre sietnek. Fájdalomból lettél, és gyönyört kovácsolsz. A mindennapok öröme könnyen elérhető – gyermekkorban is tudtad. Fáradt napok következtek, és nem találtál menedékre. Manja Ristić hangjai nem ábrándok, álmok, manifesztációk összességei, hanem a látótéré, amely karnyújtásnyira fekszik tőled, de már hangjai belevesznek a sodró, elidegenítő zajba. Lehetőséget ad, hogy szétválogasd – szemenként, ahogy akkoriban, amikor a leszüretelt gyümölcsöt egyenként válogattuk. A feladatod itt, a sötétben megtenni ugyanezt, külső behatások és felesleges színek nélkül. Benső megnyilvánulásod tudja, hisz arról a helyről jössz, onnan származol, ahol ezt tudják. A mágia szavanként lefordítja, de egy idő után csak az áramlásnak keres szimbólumot – amire időnként elviselhetetlenül vágyunk –, de tudod, a legegyszerűbb néha elég. Akkor fogadnak ezek a hangok, amikor tiszta vagy – és kételkedéseidben, szennyezettségedben nem tragédia, ha elesel. A lényeg, hogy a megtisztulásra törekszel – és akkor nem lesznek más hangok, csak íme, mindezek. Volt, hogy így szerettem, és viszont magamba fogadtam tőle – de megfáradtam, hogy leszólítsam, vagy kiegészüljek benne. Ebben fürdök, hisz ebben merültem – talán csak nem emlékszem. De hála érte, felevenítem. Csodálatos, hogy a legkisebb rész, a bennünk szunnyadó szavára piros betűs napokon hallgatunk. Jóravaló, ha áthozható valami a többe, ám nem a többibe – egzakt módon kapcsolatot keres, spirálfonalát felkapja, és azon halad –, hogy a profán végre átöltözzön, végérvényesen, a szentbe.