RR - Visszataláltunk скачать в хорошем качестве

RR - Visszataláltunk

Dalszöveg: Annyi év telt el, hogy már a nap se ugyanúgy kel, minden reggel benned kerestelek elfeledve, hogy nem lehet. Az idő szétmarta a bőröm, a szívem is repedt, de a neved ott maradt a szám szélén, mint egy el nem múló ígéret. Azt hittem, végleg elmentél, de minden sötétben te voltál a fény. Minden más ölelés hideg volt, idegen, te voltál a zajban a csend, a haragban a béke bennem. És bármennyit próbáltam felejteni, te voltál az egyetlen, akit nem lehet kibaszni az emlékek közül. Az összes könny, az összes ordítás, mind hozzád vezetett vissza, mint egy rohadt spirál. Mert mi mindig visszatalálunk, akárhányszor elveszítjük a térképet, a szív emlékszik, hova tartozik, és nem kérdi, megéri-e még. Fájt minden szó, amit kimondtál, de mégis az én nevem visszhangzott benned, mert mi mindig visszatalálunk, akkor is, ha közben minden más elfeled. Lehet, hogy poklon át vezet az út... Emlékszem, mikor utoljára láttalak, a szemedben volt az a „ne menj el” pillanat, de én túl büszke voltam, te meg túl sebzett, így inkább szétmentünk, minthogy kimondjuk: „szeretlek.” Az évek elvették a hangom, de a csöndben te szóltál minden dalban. Másnak adtam a testem, de a lelkem neked maradt, minden érintés hazugság volt, ha nem a te kezed alatt. Tudod, néha gyűlöltelek, mint aki megölte bennem a hitet, aztán megláttam egy fotót rólad, és máris sírni kezdtem, mint egy gyerek. Kibaszottul fájt, hogy nélkülem is élsz, de valahol mélyen tudtam: a sors úgyis visszaránt, ha kell. Mert mi mindig visszatalálunk, akárhányszor elveszítjük a térképet, a szív emlékszik, hova tartozik, és nem kérdi, megéri-e még. Fájt minden szó, amit kimondtál, de mégis az én nevem visszhangzott benned, mert mi mindig visszatalálunk, akkor is, ha közben minden más elfeled. Lehet, hogy poklon át vezet az út, lehet, hogy ezernyi seb árán jutunk el idáig, de én már nem félek, ha fáj is, mert minden fájdalom csak a próba, hogy kibírjuk idáig. Nem számít, hány év ment el, nem számít, hányszor mondtad: „soha többé”. A sors mindig elhozza azt, amit elvett, és én mindig rád találok, bármilyen messze mennél. Tudod, a legnehezebb az volt, hogy elhiggyem: nélküled is lehet levegőt venni. De aztán rájöttem, minden levegő te vagy. Nem kell több kifogás, nem kell több félelem. Csak te. Mindig te voltál, és kibaszottul mindig te leszel. Mert mi mindig visszatalálunk, akárhányszor széthullik a világ, a fájdalom csak emlék, de a szívünk soha nem felejt, nem hazudik már. Lehet, hogy sírva érkezünk vissza, de legalább őszintén, nem álarc mögött, mert mi mindig visszatalálunk, mert ez a szerelem túléli az időt is, meg minket is. És ha egyszer megint el kell mennem, csak nézz rám, és mondd: „várni foglak.” Mert bármerre sodor az élet, a vége mindig te vagy. Mindig te. Mindig mi. Visszatalálunk.