Скачать с ютуб Vecsei H. Miklós | Nagy László: József Attila | VerShaker Offline 01 в хорошем качестве

Vecsei H. Miklós | Nagy László: József Attila | VerShaker Offline 01

Támogasd a VerShaker projektet, hogy még sok izgalmas videóval, élő műsorral tudjunk meglepni téged! Kattints ide a gyűjtésünkért: https://www.goood.hu/gyujtes-0f3g945pjc Minden adományt hálásan köszönünk! Ha tetszett a videó, iratkozz fel csatornánkra, és nyomd meg a kis harangot is! Észrevételeidet, gondolataidat szívesen olvassuk a videó alatti kommentek közt! Keresd a VerShakert a Facebookon,   / vershakerface   az Instagramon,   / vershaker   és a Blog.hu-n is! https://vershaker.blog.hu/?desktop 2021 nyarán a Művészetek Völgyébe költözött a VerShaker, és egy héten keresztül mindennap új műsorral lepte meg a POKET zsebkönyvek udvar látogatóit. A programsorozatot rögzítettük, és most év közben a "VerShaker Offline" sorozatunk keretében osztjuk meg Veletek! Első epizódunkban Vecsei H. Miklóssal beszélget a műsor házigazdája, Zoltán Áron József Attiláról, Hasi Mondjad Atikám! című József Attila monodrámájáról, és a költészetről általában. A videóban elhangzik Nagy László József Attila, valamint Csoóri Sándor: Nagy László megidézése című verse is, valamint részletek Vágó Márta József Attila című könyvéből. Hasi visszatérő vendége csatornánknak, első videóját itt nézhetitek meg:    • VerShaker | Negyedik rész | Vecsei H....   Operatőr, vágás: Andella Mirtill Hangmérnök: Katona Márton Zene: Wunderlich József Logo: Lakatos Péter Plakátmontázs (borítókép): Száler Tímea Szerkesztő-műsorvezető: Zoltán Áron Köszönet a POKET zsebkönyveknek és a Művészetek Völgyének a meghívásért! ‪@poketzsebkonyvek9923‬ ‪@wjoc‬ #VecseiHMiklós #ZoltánÁron #JózsefAttila Nagy László: József Attila Miért játszott a szíved, te szerencsétlen rombolva magad szüntelen télben, építve dalra dalt, s kifúlva kigyúlva, ésszel mérhető pontokon is túlra tudatod mért nyilalt? Hiszen te tudtad: dögbugyor a vége e pokoli útnak, ott a hit is kihalt, hiszen te tudtad: álmaid orra buktak, magad örökre kicsuktad, járhatod a téboly vak havát, s árván, idétlen, emberségre, hű szerelemre étlen villámló tálból eszed a halált. Tudtad, tudom én is: a nagy: te vagy, s te, a Mindenség summáslegénye, részt se kaptál, pedig az egészre futotta érdemed. Érdemes volt-e ázni, fázni, csak a jövő kövén csírázni, vérszagú szörnyekkel vitázni, ha ráment életed! Csak szólhatnál, hogy érdemes! Mert csontom, vérem belerémül, végzetedhez ha én állítok végül józan zárómérleget. Törd fel a törvényt, ne latold! A porból vedd fel kajla kalapod, vértanú vállad, s a kifordult nyakcsigolyákat rendbeszedve két kisírt szemmel, tüzes iker-körrel nézz a szemembe hogy rendülne bele a mohó, emléknélküli tenyészet az egek mirígy-rendszere s e megváltatlan földi lét. József Attila! te add nekem a reményt, mert nélküle romlott a napvilág, a vér eves, bár a fogad vicsorog, bár a nyakad csikorog, bólints, hogy érdemes, cáfold meg halálos logikád, te glóriás, te kíntól bélyeges! Képzeletemre bízzál édes munkát, mert immár úgy szorgoskodik, hogy a sarkamtól torkomig forraszt rám forró hamubundát, rádióaktív iszonyt - félek, hogy minden rejtelmet kibont s végül már semmi se fáj. Hogy el ne jussak soha ama síkra: elém te állj. Segíts, hogy az emberárulók szutykát erővel győzze a szív szép szóval a száj! Csoóri Sándor: Nagy László megidézése Amikor azt mondtad annak a nagyhajú lánynak, László, aki hozzámsimult az autóban, hogy tejeskukorica fogaiba egész nyáron át szerelmes tudnál lenni, kicsit nekem is udvaroltál. Zöld nyárfasorban és zöld éveinkben suhantunk éppen. Én szökésben voltam akkor is, te pedig bearanyozott darazsakat hajszoltál az országon végig. Emlékszem most is csuromvizes szívedre. A betonútról néha szivárványosan csillant meg a Tisza, mintha pántlikás regruta-kalapokat himbált volna egy kaszárnya felé, máskor meg némán menetelt, mint eltetvesedett hadifoglyok. De lehet, hogy mindez az én fölcsigázott káprázatom volt csak, mivelhogy nagyon szerettem volna hasonlítani hozzád. Ültem mögötted az autóban s egy dudorászó Istenre gondoltam, aki új nyelvet talál ki épp a sodró nyárfasornak és a száguldásnak. Tokaj még messze volt, de a sólymok, a sasok, a seregélyként elsuhanó meteorok közel. Közel minden tűzvész a múltból, s a világ megnagyobbodott szíve is ott lüktetett a szomszédos erdők fölött. Öt éve halott vagy, de én még most is ott megyek veled azon az úton. A Napból izzó gombostű potyog elénk. E rossz előjelekből jósolhatnál bárcás tűzözönt akár! De szemed se rebben. Hegyek úsznak át rajta s bókoló búzatáblák.