Honvágy скачать в хорошем качестве

Honvágy

Ez a dal egy mélyen személyes, érzelmes jazz ballada, amely az idegenben élés fájdalmát és a honvágy csendes, kitartó jelenlétét meséli el. A szöveg egy olyan ember belső világába enged betekintést, aki távol él a hazájától, mégis minden gondolata, emléke és érzése oda húzza vissza. A dal központi témája a gyökerekhez való kötődés, az otthon hiánya, valamint az a felismerés, hogy a fizikai távolság nem tudja eltörölni a múltat és az érzelmi kötelékeket. A dal nem kiabál, nem dramatizál túl – inkább csendesen fáj, és ettől válik igazán hitelessé. A honvágy itt nem csak egy szó, hanem egy állandó belső hang, amely újra és újra emlékeztet arra, honnan jöttünk, és hová tartozunk igazán. Zene-Mix - Feldolgozás Szöveg: Tudom, hogy szeretsz, nem tagadtad ezt, Azt ígérted, bárhol is vagy, soha nem feledsz, Én szerelmesem, könnyíts lelkeden, És e percben bárhol is vagy, énekeld velem: Idegenben keserűbb a sírás, idegenben másképp fúj a szél, Nincsen annál fájdalmasabb, fojtó érzés, ha az ember messze földön él. Néha felsír benned, ami emlék, szívedben egy magyar nóta szól, Hol van az a poros, kicsi, görbe utca, ahol boldog gyermekkorod volt? Nincsen, ami csillapítja hazavágyó lelked szomját! Duruzsol egy hang belül és csábítón azt mondja: Honvágy! Honvágy! Idegenben keserűbb a sírás, idegenben másképp fúj a szél, Nem tudsz menekülni már a kínzó sorstól, Hiába mégy felejteni, mindig haza gondolsz, S valld be azt, hogy nagyon árván élsz! Hiábavaló az útravaló, Elfogy egyszer a hazai jó ennivaló, Soha nem fogy el, soha nem megy el, Lelkedből a fájdalom, ha ráemlékezel: Idegenben keserűbb a sírás, idegenben másképp fúj a szél, Nincsen annál fájdalmasabb, fojtó érzés, ha az ember messze földön él. Néha felsír benned, ami emlék, szívedben egy magyar nóta szól, Hol van az a poros, kicsi, görbe utca, ahol boldog gyermekkorod volt? Nincsen, ami csillapítja hazavágyó lelked szomját! Duruzsol egy hang belül és csábítón azt mondja: Honvágy! Honvágy! Idegenben keserűbb a sírás, idegenben másképp fúj a szél, Nem tudsz menekülni már a kínzó sorstól, Hiába mégy felejteni, mindig haza gondolsz, S valld be azt, hogy nagyon árván élsz!