valvel - 10-11. sor - Tóth Kriszta-Elek Feri - Kemény István-Záhonyi Enci скачать в хорошем качестве

valvel - 10-11. sor - Tóth Kriszta-Elek Feri - Kemény István-Záhonyi Enci

Takács Ferenc: valvel – 10-11. sorok s lám a verstant e más nem ismeri,​/ Tóth Krisztina ez a Jin-jang (Val-vel) héjanásza –​/ Kemény István Érdekes pillanathoz értünk. Két sort együtt kell elemeznünk, mégpedig olyan sorokat, amelyeknek – miközben külön-külön a valvel egy-egy korábbi sorára hurkolnak vissza – egymással nincs tartalmi kapcsolatuk. Közös elemzésükre az késztet, sőt kényszerít, hogy a két sor előadója, Elek Ferenc (a Katona József Színház színésze, átütő komikusi tehetség) és Záhonyi Enikő (énekesnő, irodalomtanár, alternatív performer) ugyanabban a videóban mondja el szoros egymásutánban a két sort. Közben egy szellemes performanszban össze is kapcsolják a papíron, azaz olvasva összekapcsolhatatlan sorokat. Először Elek Ferencet látjuk, amint elmondja a Tóth Krisztina szerzette sort, amely az előző Krusovszky-sor metrikailag rontott voltán füstölög. A látványban a hajzat ragadja meg a néző figyelmét: Elek mintha valami haj-toldalékot vagy parókát viselne, jellegzetesen női frizurát. Ám láthatóvá válik, hogy a dús hajzat valójában Záhonyi Enikőé, aki most előlép Elek mögül, akinek a frizuráját kölcsönözte, és elmondja Kemény István verssorát. A performanszot nyilván a sorban említett „Jin-jang” ihleti: a játék a női és férfi princípium egységét és ellentét allegorizálja. A férfi és a női előadót először androgün egységben látjuk, majd Záhonyi mintegy kiválik az androgün látványból, visszaveszi önálló női mivoltát, egyben visszaadja Eleknek a maga önálló férfi mivoltát. Az egységet felváltja az elkülönülés, a harmóniát a harc, a „héjanász”. Kemény István – aki egyébként rokonilag is része a projektnek, lévén Kemény Lili (2. sor) édesapja – szemlátomást vissza próbálja terelni a versmenetet eredeti medrébe: a vers címével („Val-vel” alakban idézve) emlékeztet a kiinduló elképzelésre. Egyben a címet nyelvtanilag értelmezői pozícióba helyezi a „Jin-jang” kifejezés után, amellyel értelmezendő összefüggést gerjeszt a kettő között. Ezt az összefüggést alighanem a költészettanból ismert hangszimbolika-fogalom segítségével találhatjuk meg: mind a „jinjang”, mind a „valvel” egy mély (vagy „sötét”) és egy magas („világos”) magánhangzós szótagból áll, bár fordított sorrendben: magas/mély, illetve mély/magas (ez maga is jangjin-szerű képlet). A hangszimbolika szerint a sötét magánhangzókhoz „férfias” asszociációk tapadnak, míg a világosakhoz „nőiesek”. (Ez a „jinjang” szó esetében szemantikailag is így van: a magas/világos magánhangzójú „jin” a női princípiumot jelenti, a mély/sötét magánhangzójú „jang” a férfit.) Egység és kettősség, összhang és ellentét, szelídség és keménység, harmónia és harc – Vallai Péter egyéniségére és habitusára tenne áttételes módon utalást ez az azonosítás? Nem lehetetlen: a „valvel” szó egyébként is tartalmazza a „Vallai Péter” név hangzóállományának a tetemes részét: v a l l e, azonkívül a név magánhangzó-szekvenciája maga is fordított jinjang szerkezetű, akár a „valvel” szóé, azaz itt is a jang van előbb, a jing pedig később: a a / i é e. Utóirat: ha nagyon akarjuk, mégiscsak találunk valami tartalmi kapcsolatot a Tóth Krisztina- és a Kemény István-sor között. Kemény István a 11. sorban ugyanúgy elrontja a versmértéket, mint Krusovszky Dénes a 9.-ben. Azaz Tóth Krisztina visszautaló verstani bírálatát (a 10. sort) utólag akár a Kemény István-sorra is vonatkoztathatjuk, s így előreutalóként értelmezhetjük. Persze, amikor Tóth Krisztina a verssoron dolgozott, még nem tudhatta, hogy az ő metrikailag hibátlan sora után ugyanolyan rontott sor következik, mint amilyen megelőzte. Öntudatlan sejtés volt ez tehát, jóslat, mely beteljesült, egy verstani Pythia vagy Szibilla orákuluma, aki, lám, tetemes költői tehetségén felül még a metrikai jövőbe látás misztikus képességével is rendelkezik. Takács Ferenc