Скачать с ютуб Kemény István - Élőbeszéd 8. в хорошем качестве

Kemény István - Élőbeszéd 8.

Mátay Kata -- Az a helyzet, hogy félek -- folytatta kelletlen csend után. -- Maholnap száz éve forgatom a fejemben ezeket a ti dédelgetett kedvenceiteket, a nácikat... tudom, mit akarsz mondani, hallgass végig légy szíves! Nem értem, mi ez a rajongás bennetek. Én nem látok bennük se jót, se rosszat, de ha ők a Rosszak, így, nagybetűvel, akkor mit szerettek ti bennük ennyire? -- A nácikban? -- kérdeztem döbbenten. -- Mi? Bennük? Már a kérdést se értem! (Pedig értettem bizony.) -- Szerintem érted -- vonta meg a vállát --, de ha akarod, mondhatjuk hálának is. Mintha elintéztek volna valamit helytettetek. Vagy tévedek? -- Először is: kik azok a ti? -- próbáltam egy kis időt nyerni. -- Mi, emberek? -- Hát persze -- válaszolta. -- Tudtam, hogy tudod. Én őszintén bevallom, eddig alábecsültelek titeket. Sokáig néztem rátok úgy, mint egy csapat majomra, akik ott lökdösődnek mindig valami tűz körül, amit nem is ők gyújtottak, és úgyis magától alszik ki a végén. De ez a tűz szét lett rugdosva, el lett taposva, hogy költőien fejezzem ki magam, és kiderült, hogy drága az emberélet... Te mondd: nem estetek ti át a ló túloldalára? Véletlenségből nem az öröklét lett újabban a célotok? -- Csak nem a haláltól félsz? -- kérdeztem elhűlve, és elnyomtam egy vigyort. -- Mért csodálkozol? Talán igen.