Garay János - A sír. : CoverByGaben скачать в хорошем качестве

Garay János - A sír. : CoverByGaben

@old_new-f9r Elemzés: Garay János „A sír” című verse egy mélyen melankolikus, sötét tónusú költemény, amely az emberi lét egyik legmélyebb érzelmi élményével, a remény elvesztésével foglalkozik. A vers részletesebb elemzése: Téma és motívumok A vers központi témája a remény halála, illetve az, hogy az ember mennyire elveszetté válik, amikor már nincs, amiben hinni vagy reménykedni. A „sír” itt nemcsak egy fizikai hely, hanem szimbolikus jelentéssel bír: a remény, az élet értelmének elvesztését jelképezi. Az ifjú, aki a sír felett ül, maga is elveszett, hiszen az élete legnagyobb értéke, a remény, a sírban nyugszik. Sötét hangulat és melankólia Az egész verset átjárja a sötétség és a mélabú. A „sötét éj”, a „vész az égen” mind az emberi lélek sötét állapotára utalnak, ahol a világ egy puszta, vigasztalan hely. A remény elvesztésével minden megváltozik: a temető „kertté” válik, az élet már csak hervadás, és nincs előrevezető út. A sírásó és az ifjú azonosítása A vers vége különösen drámai, amikor az ifjú felismeri, hogy maga a sírásó, aki a remény sírját őrzi. Ez az önreflexív fordulat azt sugallja, hogy maga az ember okozza saját reményvesztettségét, és végül szembesül azzal, hogy ő maga felelős a helyzetéért. Forma és nyelvezet Garay egyszerű, mégis kifejező nyelvet használ, hogy mély érzelmeket közvetítsen. A vers ritmusa és rímei segítenek abban, hogy a vers egyszerre legyen ünnepélyes és fájdalmas. Az ismétlődő képek és motívumok – a sír, a sötétség, a halál – fokozzák a vers tragikus hangulatát. Szimbolika • A sír: az elveszett remény szimbóluma. Az ifjú nem egyszerűen egy barátját veszítette el, hanem az életbe vetett bizalmát, hitét is. • A sírásó: maga a lírai én, aki felismeri, hogy saját reménytelenségének ő maga az őrzője. • A puszta kő: a remény emlékének hideg, élettelen megtestesítője. Az ifjú számára már csak emlék maradt abból, ami egykor az életének értelmet adott. Zárszó „A sír” egy erőteljes és komor vers, amely az emberi reményvesztettséget, az élet értelmének elvesztését és a belső lelki sötétséget tárja fel. Az ifjú alakjában Garay az emberi lélek legsötétebb pillanatait jeleníti meg, amikor már nincs remény, és a jövő teljesen bizonytalanná válik. Ez a vers remek példája annak, hogyan képes a költészet a lélek legmélyebb érzéseit szavakba önteni, és hogyan képes elgondolkodtatni az olvasót az emberi lét törékenységén. Eredeti szöveg (feldolgozva): Garay János - A sír. Sötét éjben sötéten Egy halvány ifju ült, Fölötte vész az égen, Alatta sír terült. , Ki vagy te, sírok őre? Alattad mely sir ez?´ «Tekints e puszta kőre, Megmondja, mit fedez: Mi kincsem volt s világom E nagy világ ölén, Legkedvesebb barátom Itt nyugszik, - a remény! S halmára lehevertem, S halmán itt hervadok, A temető lett kertem, S kertésze én vagyok.» És mint a kőre nézek, S az írást olvasom, Nagy borzadalmat érzek, Remeg minden tagom: A sír sötét ürében Magamra ismerek; S a sírásó szemében Saját könyűm remeg.